Már többször leírtam, hogy gyermekkoromban azt utáltam az Állatkertben, a Vajdahunyadvárban, a budai Várban, meg úgy általában mindenhol, hogy épp a legklasszabb helyekre nem lehetett soha felmenni. Egyszerűen nem értettem, hogy minek vannak az izgalmas gyilokjárók, kanyargós lépcsők, tornyok és titkos teraszok, ha „idegeneknek tilos a belépés”, illetve „üzemi terület”.
A Széll Kálmán téri „bástyás házzal” ugyanez volt az érzésem. Persze akkor még Moszkvának hívták a teret, nekem pedig fogalmam sem volt róla, hogy ez a bástya nem a Várhoz, hanem a Postához tartozik. Ráadásul gyerekként tévedtem: az épület párkányán végigfutó mellvédek mögött soha nem lehetett sétálni, mint ahogy a torony teteje is csak dísz volt (ami persze még jobban bosszantott volna, ha tudom). A jövőre megnyíló Buda Palotában azonban ezek a korábban nem látogatható terek is bejárhatóvá válnak.
A Sándy Gyula tervezte egykori Postapalota nem véletlenül szerepel a 111 év 111 híres ház kötetben. Tervezésének, építésének körülményeit egy hosszú posztban taglaltam, melyben a történetét is végigvettem egészen a közelmúltig. Az elmúlt időszakban sok sajtóhír jelent meg a Buda Palotáról, ezek többsége azonban természetesen nem az építészeti koncepcióval foglalkozott. Ebben a posztban azonban kifejezetten erről lesz szó.
Na és akkor lássuk a házat!
Az átépítést tervező építész, Szalay Tihamér vezetett körbe az épületen, akiről nyugodtan mondhatjuk, hogy Sándy Gyula elkötelezett rajongója. Elragadtatással beszélt az elődje által megálmodott sok apró részletről, a koncepcióról, és arról a számos ötletről, amelyek takarékossá tették az eredeti házat. Ő volt az is, aki kijárta, hogy a Csaba utca ide eső szakaszát Sándy Gyula közre nevezzék át. Gyakorlatilag tíz éve foglalkozik az épülettel, és az épp aktuális megrendelői igényeknek megfelelően azt hol szállodává, hol bérirodaházzá, hol lakóházzá, hol áruházzá tervezte át. Mint elmondta, örül a végleges funkciónak. Egyrészt, mert így a nagyközönség is látogathatja majd az épületet, másrészt így lehet leginkább eredeti formájában helyreállítani azt.
Mi is lesz a házban?
Az épületnek tulajdonképpen négy fő funkciója lesz – az egyik ráadásul pontosan ugyanaz, mint egy évszázada.
1. Magyar Pénzmúzeum
Valószínűleg erről fogják a legtöbben ismerni majd a Buda Palotát. Ha sikeres lesz, alighanem az épületet is így hívja majd a köznyelv. Az északi szárny alsó felében kap majd helyet, a bejárata pedig a Sándy Gyula köz felől lesz.
2. Telefonközpont
Kevesen tudják, de az épület Vár felé néző oldalán a kezdetek óta működik a telefonközpont. Bár azóta persze korszerűsítették, ma is ugyanott van, és a felújítás alatt is épp úgy üzemel, mint ahogy utána is fog. Hogy hol van, az kívülről is jól látható, hiszen a berendezések miatt ott más az emeletbeosztás. A mai technológia ugyanakkor kevesebb helyet igényel, így egy része felszabadul és az is az irodaház részhez csapható, mint egy tágasabb rendezvényterem.
Kedvenc kerékpározós képemen is jól látszik, hogy a felsőbb szinteken kisebb ablakok vannak, alul pedig nagyobbak, szürke mezőkkel elválasztva. Na ott volt (illetve részben még most is ott van) a telefonközpont
3. MNB-irodák
Eredetileg az egész épület irodaház volt, mostantól csak kisebb részét foglalja el ez a funkció. Az egykori felosztásban középső folyosóról nyíltak jobbra-balra a szűk szobák, korántsem volt olyan nagyvonalú, egyoldali díszes belső folyosója, mint az Országháznak. A többször átalakított szobarendszer helyett tágasabb irodák nyílnak majd, melyekben láthatóvá válik a ház valódi értékét jelentő belső szerkezet: a betongerendák formája.
Érdekesség, hogy a ház annyira takarékosan épült meg, hogy tíz hasznos szintet sikerült Sándynak elhelyezni benne, 25 méteres párkánymagasság mellett. Ennek köszönhetően igen alacsony a belmagasság, álmennyezetek elhelyezésére nincs lehetőség, ami komoly kihívást jelentett a tervezőnek, de végül az oszlopok és falak mentén sikerült helyet találni a kötelező kábeleknek, csöveknek.
4. Kilátó
Jelenleg ez a legizgalmasabb eleme a projektnek. A ház egyik jelképének számító tornyot ugyanis látogathatóvá teszik. Most épp egy szép, díszes vaskorláttal szegélyezett lépcső kanyarog fel a tetőig. Ennek a közepére kerül egy üveglift, mely a torony tetejébe viszi a látogatókat. Az itt működő kávézóból léphetünk ki arra a teraszra, amely a legfelső szint hátra húzásával jött létre. Olyan, mintha kifejezetten erre a célra tervezték volna, hiszen kényelmes a járófelület szélessége, és megfelelő a párkány magassága is. Pedig egyáltalán nem ezért készült.
Egyetlen célja az volt a felső szint hátrébb léptetésének, hogy a földszintről ne tűnjön túl magasnak az épület. Kicsit hasonló elv alapján, mint ahogy mostanában az emeletráépítéséket húzzák hátrébb, szerte a városban, hogy kevésbé legyenek feltűnőek. (Itt muszáj megjegyezni, hogy a Buda Palota nem kap emeletráépítést, ami szinte hihetetlen a mai ingatlanfejlesztések esetében. De mutatja, hogy igen, akár így is lehet felújítani egy műemléképületet.)
Ez a terasz lesz látogatható jövőre. Eredetileg enyhén lejtő bádog fedte
A mostani járófelület nem is volt vízszintes, hanem enyhén lejtett, bádog fedte, hogy lecsorogjon róla a víz, és a pártázat kiugró elemeit hátulról gerendákkal támasztották meg. Vagyis sétálni egyáltalán nem lehetett itt. Most ez szerencsére megváltozik, úgyhogy bárki gyönyörködhet ebben a kilátásban.
Az ország legöregebb páternosztere
Kívülről a legnagyobb változást az épületdíszek visszakerülése jelenti. Újból fenn lesznek a címerek, és az a sok apró, szecessziót idéző elem, amelyet az elnagyolt felújítás eltüntetett a hetvenes-nyolcvanas években.
Ám belül egy ennél is fontosabb helyreállítás történik, az ország legelső páternoszterét rekonstruálják eredeti állapotában, mely természetesen működni is fog. Vagyis ez nem is olyan természetes, hiszen az egyre jobban fogyó körforgóliftek már rég nem felelnek meg a mai előírásoknak. Szabály szerint csak akkor maradhatnak üzemben, ha folyamatosan működőképesek. Az itteni páternosztert szerencsére úgy fel lehet újítani, hogy nem kell leszerelni és visszahelyezni, így a felújítás után is használható marad. Nem is reméltem volna, de nagyon örülök neki.
Az épületben három említésre méltó, látványosabb tér van. Az egyik az épület egykori díszterme, mely fogalom a századfordulón egészen más méretet és pompát jelentett volna. A Trianon utáni válság idején azonban ennyire futotta. A pompás, Várra néző panoráma azért kárpótolt a szerény díszítettségért. A szocializmus éveiben ezt is rendesen átalakították, most kibontva ismét tárgyaló lesz belőle.
Az egykori díszterem újra egyesített terei. És a fülem
A Krisztina körút felől, a földszinten volt egy díszes, igazi art decó főcsarnok, ahonnan a páternoszter is indul. Bár még ezekben a szűk esztendőkben is fontosnak tartották, hogy egy irodaháznak legyen előcsarnoka, ez mai szemmel már méltatlanul kicsi az épülethez, így ezt az egyik szomszédos helyiséggel, az egykori gazdasági bejárattal egybenyitva állítják helyre. A hasonló stílusú, szintén díszített pénztárcsarnokban – ahol egykor a postafiók működött – kávézó nyílik majd.
Újjászülető udvar
A legjelentősebb átalakulást az udvaron láthatjuk majd. Itt ugyanis lebontották a hatalmas kéményt, mely egykor az egész épület fűtését ellátó földalatti kazánházhoz tartozott. Ez az egy eleme van a felújításnak, amelyen azért elgondolkoztam, hogy vajon nem kellett volna-e megőrizni. Nem véletlenül megy a harc egy-egy szép téglakémény megmentéséért szerte az országban, több-kevesebb sikerrel.
A bontás ellen itt is az szólt volna, hogy eredeti része volt a háznak, ráadásul pont annak a koncepciónak volt az eleme, amely különösen takarékossá tudta tenni az épületet. Igaz, pont ez szól a bontás mellett is: látszik, hogy kényszerből, utólag került a tervbe, valójában nem illett az udvarra. Inkább csak útban levő teher volt, amit ügyesen rejtegettek, nehogy az utcáról látni lehessen. Nem véletlenül volt ez az egyetlen elem Sándy tervében, amit a pályázatokat elbíráló zsűri kritizált. (Erről bővebben a sorozat előző részében írtam.)
Mindez persze már a múlt, a kémény eltűnt, amivel egy meglepően világos és tágas udvarral gazdagodott a ház. Valamint használhatóvá vált a földalatti szint is.
Az udvar befedésénél Szalay Tihamér eredeti ötlettel állt elő. Szerinte a legtöbb ilyen, egy-két emelet magasságban elhelyezett tetővel az a baj, hogy teljesen kettévágják a belső homlokzatokat. Egyszerűen nem tud érvényesülni a látványuk. Ezért ő egy ágas-bogas acélgerendázatra helyezi az üvegtetőt, így az üveg közvetlenül a homlokzatokhoz tud majd csatlakozni. Létrejön a védett tér, de a homlokzatok arányai megmaradnak. Hogy ez pontosan hogy is fog kinézni, ma még nem tudom elképzelni, de izgalmasan hangzik – kíváncsian várom a végeredményt.
Új terek a ház körül
Az épület nagyszerűségéhez hozzátartozik, hogy minden irányból egyformán értelmezhető. Valódi főhomlokzata a Krisztina körútra néz az igazgatói zárterkéllyel és a díszes címerrel, de ma már a Széll Kálmán tér irányából látják legtöbben. A bástyája pedig a Vár felé emeli meg az épületet, szépen rímelve a történelmi épületegyüttesre. Ennek köszönhető, hogy az átépítés után több irányban is meg tud majd nyitni a ház.
A külső udvarán visszaállítják az eredeti garázsépület formáját, de az már egy zöldtetős, tájba illő domb lesz annak, aki felülről tekint rá. Itt három szint mélyen mélygarázsok lesznek, valamint a földhőszivattyúk építményei. Új bejárat nyílik a Várfok utca irányába, innen lehet majd felsétálni vagy felliftezni a toronyba. Előtte hátrébb húzzák a kerítést, így némi köztérrel növekszik a keskeny járda a ház előtt.
Az irodaházba a Krisztina körút felől marad a bejárat, de ami igazán izgalmas lesz, az a Sándy köz (korábban Csaba utca) irányába nyíló új front, ahonnan majd a Magyar Pénzmúzeumba lehet bemenni. Ide vezet ugyanis az az átjáró, amelyről az utóbbi hetekben sokat írtak, s amelyet a következő posztban mutatok be.
Még több fotó a kilátásról és a belső terekről ebben a galériában, a ház archív képeit és építészettörténeti részleteit pedig a cikk első részében találjátok.
