Ez Európa legszebb pontja. – állapította meg Osztie Zoltán plébános, mikor bemutatta a kilátást az Erzsébet híd mellől, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom tornyából, ahová mostantól bárki felmehet. Igaz, balatoni barátaim ugyanezt mondják a györöki Szépkilátóra, de ez az a véleménykülönbség, amiben szerintem mindkét félnek igaza lehet. Annyi azonban bizonyos, hogy Budapest lenyűgöző látványát valóban felesleges ecsetelni, városi panoráma tényleg nincs szebb a fővárosunkénál!

Csak míg a budai oldalról számos helyen körbe lehet nézni (például a Mátyás-templomból, vagy a Magdolna-toronyból, hogy a tornyoknál maradjunk), a pestin jóval kevesebb a lehetőség. Igaz, a Bazilikából is szép a látvány, de a Duna, a Vár és a Gellért-hegy onnan nem tárul fel ilyen szépen. Érdekes, hogy ugyan több magasabb kilátópont is van a Március 15-e tér környékén, ahol a szóban forgó templom áll (pl. a piaristák tornyai, a Klotild-paloták csúcsai vagy épp a Párisi-udvar tetőterasza), ám azok nem látogathatók szabadon. Ide viszont jövő héttől bárki bejöhet.

Bár ezen a blogon nem szoktam eladó ingatlanokat mutogatni (arra ott az Ingatlansaláta), de most kivételt teszek. Ez az eladó lakás ugyanis nem csak szuper különleges, de pont a napokban emlegettük a tetőt, amelyre nyílik.

A dolog ott kezdődött, hogy a Jótető blog megkérdezte, melyik a kedvenc három tetőm a fővárosban, aztán a kérdést én passzoltam tovább Káldi Emesének, az Imagine Budapest alapítójának. Ő pedig a Bazilika és a Bálna mellett pont ezt emelte ki: azt a tömböt a Rákóczi út és a Károly körút sarkán, amely látszólag egyetlen épület, valójában azonban két ház. Róla van szó:

A koronavírus-járvány alaposan felforgatta a városok fejlődését. A rengeteg hatás közül a legfontosabbak és leglátványosabbak a közelkedésben történtek, úgyhogy erről is beszélnek a legtöbben. Ezek csupa olyan változások, amiket előbb-utóbb minden városnak meg kellene (meg kellett volna már) lépnie, és most a karantén jó lehetőséget adott arra, hogy meg is lépjék.

Ideiglenes kerékpársáv a párizsi agglomerációban (Camille Gévaudan/Flickr)

Ezekről kérdezett még a járvány idején előbb a Noizz, majd ennek nyomán a Klub Rádió is a most hétvégén lement Utcafront adásban. (34. perctől indul a téma, de az első félórát is érdemes meghallgatni, nagyon klassz.)

Id. Pieter Brueghel: Bábel tornya építése. Forrás: Wikipedia

Házakról véleményt formálni nem valami ördöngös dolog, szoktam mondani, hiszen mindannyian házakban lakunk, dolgozunk, tanulunk, vásárolunk. Házban születünk, mondanom sem kell, hogy házban házasodunk, és általában házban is halunk meg. Naná, hogy meg van róluk a véleményünk, ehhez nem kell szakembernek lenni. Persze minél többet tudunk valamiről, annál kiforrottabb ítéletet alkothatunk róla, szóval jogos a kérdés, hol kezdjünk el ismerkedni az építészettel. 

Mert mégis csak jó érzés felismerni egy ház stílusát, vagy kapásból tudni, merre keressük a legszebb klasszicista vagy gótikus műemlékeket, ismerni pár jó sztorit róluk, esetleg olyan szavakkal vágni fel egy társaságban, hogy középrizalit, meg balusztrád. Most megnéztem három könyvet, amely a segítségünkre lehet ebben. (A középrizalittal, meg a balusztráddal persze enélkül is vagánykodhatunk, bár a fene tudja, mennyire jó olyan társaságba járni, ahol ilyesmivel vágnak fel emberek.)

Az egykori gótikus kapu, kétoldalán a kolduspadokkal. Bocs a panorámaképért, csak így fért bele

Templomséták Budapesten címmel írok épp egy könyvet, mellyel a főváros legizgalmasabb templomaihoz, zsinagógáihoz, sőt ókori szentélyeihez szeretnék városi túrákat ajánlani. Közben persze rengeteg olyan izgalmas dologba botlok, mint amilyenek a Belvárosi Plébániatemplom gótikus kolduspadjai az Erzsébet híd tövében.

Ez talán Pest legizgalmasabb, legsokszínűbb épülete. Ha valaki egyetlen házon szeretné tanulmányozni a város építészettörténetét, mindenképpen ezt ajánlanám neki. A homlokzatára kihelyezett molinó kapcsán emlegettem nem is olyan rég az Építészfórumon, hogy:

Amióta megboldogult az Urbanista, azóta tervezgetem, hogy új blogot indítok. Természetesen házakról, városokról, közterekről, parkokról, zenéről és kiállításokról, esetleg mindenféle más kulturális és kulturálatlan témáról, ahogy azt szoktam. Szó se róla, rengeteget írok azóta is, posztot, cikket, publicisztikát, sőt könyveket is, de azért a blog mégis más. Remek dolog, hogy ilyen sokan kedvelitek Facebook-oldalam, meg követtek Instagramon (sőt a legelvetemültebbek ezt Twitteren is megtehetik), de két dolog azért nagyon hiányzott.

Az egyik, hogy egy helyen legyenek meg az anyagok, amiket írok. Hogy bármit vissza lehessen keresni és linkelni. A másik, hogy legyen egy olyan felület, ahol néha csak úgy odavetve, máskor meg kifejtősen, ráérősen, személyes véleményekkel és élményekkel tűzdelve mesélhetek. Bármikor, szerkesztetlenül.

Szóval már legalább egy éve megy a tervezés, ami azért is vicces, mert előszeretettel szoktam magamat bloggernek nevezni, miközben nincs blogom. Halogattam, halogattam, mert mindig úgy voltam vele, hogy "na majd, ha meglesz a dizájn". "Na majd ha kitalálok egy jó ütős nyitótémát". "Na majd ha megterveztem, milyen csinnadrattával harangozom be". "Na majd ha lesz időm végre a sok egyéb írnivaló mellett." És így tovább.

Aztán ma reggel felkeltem, és azt mondtam, oké, ebből elég. Addig nincs reggeli, amíg nem regisztráltál egy blogot, és nem írtál bele legalább egy nyúlfarknyi posztot. A dizájn ráér, az Urbanista is sima bloghus sablonnal ment hosszú időn át. Szóval így is lett, regisztráltam, megírtam. Hamarosan jön a folytatás.

És most megyek reggelzni.