Függőleges strand, függőleges vízfelülettel. Az ugrópontok az út felé néznek, ez a létesítmény kirakata. Fotó: Palkó György
A strand viszonylag unalmas műfaj építészeti szempontból, hiszen a legtöbbjük egy rakás medencéről, néhány pavilonról, meg legfeljebb egy csúszdarendszerről szól. Márpedig mindez sokkal inkább technikai, mintsem építőművészeti kérdés. Üdítő kivételek persze vannak, mint amilyen a tavaly átadott pesterzsébeti, bár az igazán izgalmas részek ott is inkább a gyógyfürdő részhez kötődnek. Az újranyílt debreceni Aquaticum viszont nagyon figyelemre méltó lett. A Bordás Péter vezette BORD Építész Studió tulajdonképpen épületté alakította ezt az egyáltalán nem építészeti témát, anélkül hogy öncélú szobrászkodásba ment volna át az alkotás. Megnyitásakor egy rövid szösszenetet már írtam róla, ugyanis még az átadás előtt bejárhattuk, de most itt a blogon bővebben és személyesebben is leírom, milyen, és miért is tetszik.
(Meg ha már így belejöttem, kifejtem kicsit azt is, hogyan látom én a mai strandokat városképileg. De csak keretesben, ha valakit untat, nyugodtan ugorja át!)
Strandépítészet = ipari építészet
Megszoktuk, hogy a strandok, olyanok, amilyenek. Pedig objektíven nézve egyáltalán nem szebbek egy ipartelepnél. Csak ahogy száz éve még természetesnek vettük, hogy a városok belsejében, közöttünk van az ipar, és kémények, csövek tekeregnek a lakóházak melletti telkeken, most nagyjából ugyanígy vagyunk a strandokkal.
Valamikor a strandok egyik fő funkciója a napozás, meg az ejtőzés volt, időnkénti megmártózással. Vincze Miklós épp most írt egy remek cikket Pest első strandjáról, amely pompásan elvolt egyetlen természetes vizű medencével évtizedeken keresztül. De tulajdonképpen ennek a szellős modellnek az emlékét őrzi a Palatinus is a Margitszigeten. A strand valamikor egy liget volt extrákkal, egy park amiben medencék és pár pavilon is van.
Tetszik, nem tetszik, ma már nem erről szólnak ezek a létesítmények. Először is rengeteg medence kell, mert mást igényel egy totyogó kisgyerek, egy kiskamasz és egy idős vendég. Van, aki pihenni szeretne, van, aki úszni, és van, aki élménymedencékben pancsolni. Ez az első lépés, amiben a mai strandok elmozdultak a parkok irányából az ipari létesítmények felé. Kevesebb zöld, több betonozott felület. Mindez nem csak pusztán látványról szól, hiszen valóban megnőtt a gépészet szerepe. A sok medencének, pláne a sok élményelemnek (gondoljunk csak egy hullámmedencére), elég komoly gépészeti igénye van. Ezek ráadásul nagy területen terülnek el, alacsony építményekkel, viszonylag kevés zölddel, ami óhatatlanul is elmozdítja a hangulatot a lepukkant külvárosias irányba, a kiskereskedelmi láncok dobozai, a parkolók, építőanyag-lerakatok és a használtautó-kereskedések felé.
Függőlegesen szinte egyetlen jellemző elem szokta megtörni az egyhangúságot: a csúszdák! Ezek viszont végképp ipari megjelenést kölcsönöznek a létesítménynek, hiszen pont úgy néznek ki, mintha hatalmas kígyózó csövek lennének. Hát persze, hiszen azok is. Nézzük mondjuk a híres műemlék üzemépületet Duisburgban. Ha befestenénk színesre, egész csúszdaparkszerű lenne. Persze, azért ezeket a kanyarokat nem vállalnám be:
A duisburgi műemlék acélüzem ma egy tájpark eleme. Fotó: MichaelGaida
Na de hogyan lehet elhelyezni egy rakás kanyargó csúszdacsövet a térben? Nagyjából úgy, mint a gyárak gépezeteit, amelyekben a következő lehetőségek nyíltak:
-
Vagy építek egy nagy házat és belerakom. Ilyenek voltak az 50-es 60-as évek gyárai, amelyekről nem is olyan rég írtam Haba Péter kitűnő könyve kapcsán.
-
A másik lehetőség, hogy megpróbálom a technológiai elemeket valahogy építészeti egységgé formálni. Ebből ugyan nem lesz ház, inkább egy gigantikus installáció, műalkotás vagy mi. Ilyen az előbb linkelt cikkben amúgy az utolsó gyárépület.
-
A harmadik lehetőség, hogy a lovak közé dobom a gyeplőt: tekeregjenek amerre akarnak! Ez az, amikor nem gondolunk a megjelenésre, dizájnra, csak a praktikumra. Ez azért ritkán eredményez szép gyárat, szép gépet, vagy szép bármit. Ráadásul az esetlegesen elhelyezett gépekről, gyártóegységekről stb. végül kiderül, hogy nem feltétlenül a legjobb helyre kerültek.
A csúszdaparkokkal is hasonló a helyzet. Vagy építek nekik házat (ilyenek a télen-nyáron nyitva tartó, jellemzően hotelekhez kapcsolódó fejlesztések, mint amilyen az Aquaticumnak az úgy nevezett Mediterrán Élményfürdője), vagy megpróbálom valahogy formára igazítani őket (például ahogy az AquaCitynél csinálták Zalaegerszegen, ahol egy dombról indulnak). A legtöbb esetben persze nem bajlódnak a kinézettel, ahol van hely, oda leteszik őket, és megpróbálnak minél kevesebb építéssel, feljáróval minél több csúszdát elhelyezni.
Debrecenben érdekes módon az első kettő ötvözete született meg.
A helyszín: Debrecen, Nagyerdő
Debrecenben sorra érik egymást a látványos fejlesztések, ami remek dolog. (Mielőtt valaki megkérdezi, szeretném leszögezni: nem, a Természettudományi Múzeum odaköltöztetését nem a „látványos fejlesztések”, hanem a „több sebből vérző, teljesen indokolatlan, értelmetlen ötletek” kategóriájába sorolom.) Az egyik legértékesebb fejlesztési terület pedig a híres Nagyerdő. Ezzel a névvel akkor találkoztam először, mikor gyerekfejjel, lelkes madarászként a kis héjáról olvastam – akkoriban ez volt az utolsó ismert költőhelye Magyarországon. A legtöbb nem debreceninek pedig alighanem a nevét viselő (szebb napokat is látott) stadion miatt csenghet ismerősen ez a kifejezés.
A Nagyerdő nagyobbik része eredeti alföldi erdő, ritka kincs, hazánk első természetvédelmi területe, a kisebbik pedig évszázadok óta közpark. Az utóbbi szíve, a Békás-tó és környéke 2014-re újult meg a Gardenworks (Kuhn András és Tarcsányi Judit) tervei szerint. Érdemes elsétálni arra, ha valaki a strandon jár, igazi élményt adó, látványos helyszín, tele remek tájépítészeti megoldásokkal. A parkban a már emlegetett stadionon kívül van szabadtéri színpad, kicsit odébb állatkert és egy „vizes blokk” termálfürdővel, gyógyszállóval, valamint a szóban forgó stranddal.
A strand felülről, baloldalon kezdődik a park. Fotó: Illés Anna
A fürdőélet nagy múltra tekint vissza ezen a helyen, de jelentősebb ráncfelvarrás évtizedek óta nem volt a strandon – pedig elég fontos eleme lehetne a városnak turisztikai szempontból. Debrecen ugyanis abban a helyzetben van, hogy bár elég fontos regionális központ, gyakorlatilag alig maradnak hosszabb időre turisták a városban. A közeli Hajdúszoboszló Hungarospája az ország legismertebb vízi paradicsoma, amellett gyakorlatilag esélytelennek tűnik labdába rúgni. (Istenem, Hungarospa, AquaCity, Aquaticum. Ez az országos wellness-névadási trend csak nekem megmosolyogtató? És ez csak három véletlenszerű példa, amiket a cikkben emlegetek. Na de vissza a témához!)
Szóval a feladat az volt, hogy legyen menőbb a strand mint volt, és tudjon többet. Mindezt úgy, hogy nagyobb nem lehetett, hiszen nem egy városszéli prérin vagyunk, hanem egy parkban. (A második ütem amúgy egy színvonalas strandhotel építésével folytatódik majd, ami ugyan szintén klasszul fog kinézni, de szerintem már eléggé agyonnyomja a zöldterületet, ami a városban azért igazi kincs.)
Az összehajtogatott park
A BORD Építész Studió már egy ideje jelen van a városban. A már emlegetett stadion mellett terveztek egy különös alaprajzú iskolát, egy mutatós irodaházat, jókora lakótömböt, az egyetem innovációs központjának pedig most tették le az alapkövét. Szóval otthonos terepen mozoghattak.
A strandépítészeti megoldások közül (amiket a keretesben vázoltam fel), ők egy nagyon érdekeset választottak. Nem gyömöszölték épületbe a kötelező elemeket, a strand megmaradt szabadtérinek. Ugyanakkor nem is a technológiát formálták konstrukcióvá. Egy hatalmas keretet építettek, amely áttörtsége ellenére szinte mindent elrejt. Kicsit magát az építményt is.
A keret tényleg gigantikus. Amikor ott jártunk tavaly az építkezésen, meg is jegyeztem az Instagramon egy sztoriban, hogy „jelenleg nem annyira strandra, mint inkább egy autópálya-felüljáró építéséhez hasonlít az állapot”. A lényege ugyanis az, hogy kijelöltek egy hatalmas – 196 méterszer 26 méteres – téglalapot, amelyen különböző szögekben 12 méter magas betonfalak állnak. Az egészet egy körbefutó terasz koronázza.
Futurisztikusan néz ki a kivilágított téglatest. A háttérben a víztorony, mögötte a stadion. Fotó: Palkó György
Az elsődleges funkciót ezzel ki is pipálták: vannak szerkezetek, amelyek tartják a csőkígyókat, megvan a megfelelő magasság a csúszdák lejtéséhez és az ugrópontokhoz, a betonelemek között pedig el lehet helyezni a lépcsőházakat és a lifteket.
A finomságok azonban most következnek!
Ezek az íves betonfalak ugyanis kisebb szakaszokat határolnak le, és ezzel kicsit „kinn is, benn is” tereket hoztak létre. Az ívek öbleiben más és más hangulat alakul ki. Ez részint annak köszönhető, hogy mennyire vannak egymáshoz közel a falak, hogy van-e tető a szakasz felett, na meg hogy milyen a „burkolat”. Merthogy a szabadba néző, hatalmas betonfelületek részben zöldfalak, részben vízfüggönnyel fedettek. Bordás Péter elmondása szerint ez amolyan összehajtogatott park: a környező zöld- és vízfelületek kilencven fokos felhajtása. Ezeknek a felületeknek köszönhetően már nem felüljáró, hanem egy elvarázsolt kert jut az ember eszébe.
Fotó: Illés Anna
Bár a megvalósításánál elfogyott a lendület, és az utolsó falakra már nem került semmi, elég jól mutat így is – aki nem ismeri a látványterveket, azoknak fel sem tűnik. Ezeket a park felé eső, hátsó falfelületeket most úgy tűnik, inkább megpróbálják alulról befuttatni, és egy kicsit extenzívebb zöldfalakat hoznak létre.
Barlangok, kanyonok, sziklák és várfalak
Ha megnézzük az alábbi alaprajzot, a téglalap jobboldali vége nyílik a gyalogos-, villamos- és autóforgalom, vagyis a bejárat irányába. Erre a zajosabb, forgalomnak kitettebb oldalra kerültek az ugrópontok: a falból kilépve csobbanhatunk különböző magasságokból az ív által közrefogott medencébe. Ez amolyan kirakata is az egész strandnak, ezt látják az emberek az utcáról.
A másik, park felé néző vége a csendes, pihenős terület, ide kerültek a gyógymedencék. Innen a park irányába nézhet ki az ember a vízből, vagy vissza lebeghet a két betonfal közti „gyógybarlangba”.
Fotó: Palkó György
A betonfalak közti részek különböző mélységű és meghittségű medencéket, valamint átjárókat, lépcsőket fognak közre. Van, amelyiket mindkét irányból zöldfal határol, ennek olyan hangulata van, mintha egy régi, repkénnyel befutott várudvarra tévednénk.
Fotó: Palkó György
Egy másiknál egy hangulatos, szinte vonulós lépcsőt helyeztek el, amint fel lehet sétálni az ugrásokhoz. Még a 33 és 50 méteres sávokkal kialakított úszómedencének is más hangulatot ad a laza keret. Az egyik „barlangba” pedig gépészet került volna, de menet közben állítólag annyira beleszeretett mindenki, hogy azt kipakolták, és egy pihenős-ejtőzős teret alakítottak ki benne. Elnézve a végeredményt, jól tették.
Fotó: Palkó György
Az egészen végigfutó napozóterasz nagy előnye, hogy kétszintessé téve a strandot, növeli a teret. Az pedig nagy kincs, mint arról az elején is szó esett.
Vannak árnyékolók, rengeteg nyugágy, kisebb medencék – ezek közül az egyik üvegfenekű! –, és ha van esze az üzemeltetőnek, akkor bárokat is nyitnak majd fenn.
A téglalap egy részlete felülről. Fotó: Palkó György
Bár ez a hatalmas téglatest mindent visz, az egész fejlesztésnek két fontos elemét érdemes még kiemelni. Egyrészt elképesztően jó a kis csúszda a gyerekeknek. Oké, tematikus strandelemekkel tényleg tele az ország, de ez a steampunk kalózhajó már csak azért is megfogott, mert a csövekkel visszahozza azt az ipari hangulatot, amit a cikk elején emlegettem.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A másik az a hosszú dombház, amely keleti irányban határolja a strandot. Ez tulajdonképpen a jegypénztár és egy büfésor, amely minden strand elkerülhetetlen eleme. Ez utóbbit természetesen – a hagyományokhoz híven – úgy helyezték el, hogy kifelé és befelé is kiszolgálhassanak. Az érdekesség itt csak annyi, hogy föld került a tetejére, és ha felülről – mondjuk a napozóteraszról – tekintünk le rá, akkor gyakorlatilag észrevehetetlen. Ez megint csak abban segít, hogy a már említett "ipari létestményt" belesimogassák a tájba, amely jelen esetben egy park.
A strandnak ezen kívül persze számos eleme van a hullámmedencétől az ilyen-olyan sodrófolyosókon át a bébimedencékig, de ezekbe most nem mennék bele. Amikor én ott jártam, még épp az utolsó simításokat végezték, nem voltak nyitva. Ezért is mutogatom inkább az építésziroda sajtófotóit a saját telósaim helyett. Ezeket Palkó György készítette:
Ezeket pedig Illés Anna:
Mint építészeti alkotás, tényleg izgalmas, nyugodtan mondhatjuk, hogy a maga nemében egyedülálló lett. Ilyesmik általában csak látványterveken szoktak jól kinézni, de itt most meg is valósították azt. És a valóság sem néz ki rosszul! Ha valamelyikőtök ott járt személyesen, raádásul a megnyitó óta, mesélje el, milyen a strand, amikor valóban strandként üzemel!
Generál tervezés: BORD Építész Stúdió. Vezető tervező: Bordás Péter. Koordináló építész: Kiss Dalma. Építészet: Baráth Dániel, Belányi Zsolt, Gulyás Róbert, Gyárfás Noémi, Hindy Dorottya, Illés Anna, Lente Artúr, Lente-Papp Linda, Mezey Tamás, Móser Balázs, Püspöki Györgyi, Tóth Viola, Ulmann István, Zsólyomi Réka, Zih Kata. Kert- és tájtervezés: Gardenworks - Doma-Tarcsányi Judit, Waldmann Andrea, Bőcs Beatrix. Gépészeti tervezés: BORD Épületgépész Stúdió - Hollókövi Zoltán. Tartószerkezeti tervezés: Hydrastat Mérnöki Iroda - Dezső Zsigmond. Látványtervek: Homologue - Ölbey Zoltán. Makett: Limes Model - Csizmazia Géza. Az üveg felületek mintájának tervezője: Szőnyegi Zsófia textil tervező képzőművész. Az üveg felületek grafikája: Rotblau Labor. Kivitelező: Hunép Zrt.
Ha szívesen olvasnál még kortárs, vagy akár több ezer éves épületekről, lájkolj Facebookon, kövess Instagramon és Twitteren
